Ismét egy mágikus darab 1992-ből - egyben az egyik legfontosabb és legjobb dal, amit valaha volt szerencsém hallani.

 

Ha az Úr ezerkilencszázkilencvenkettedik éve említésre kerül, sok minden jut eszembe zenei fronton, az SL2 neve például biztosan az első három között lenne. Pedig nem sok információ forog közkézen az essexi rave-formációról.

Az SL2 gyökerei 1989-ig vezetnek vissza, amikor két iskolatárs, Matthew "Slipmatt" Nelson és John "Lime" Fernandez először határoztak el, hogy lemezjátszóikat összekötik, és belevetik magukat az ekkortájt megerősödő brit rave-színtérbe. 1990-ben jelentették meg első kislemezüket (Do That Dance/It Ain't Nothing), ezen már az SLII elnevezést használták, amit később SL2-re módosítottak. Ezt a furcsa zenekar/projekt-elnevezést hűséges Technics-lemezjátszójuk ihlette, bár annak típusszáma 1-gyel kezdődött. Az SL2 folyamatosan nyomult előre, felfigyelt rájuk a Nick Halkes vezette XL Recordings, akik kiadták DJ's Take Control című EP-jüket, és legnagyobb meglepetésre a brit top 11-ben találták magukat. Az SL2 ezután gyökeresen átalakult, a slágerlistás sikerek ugyanis megkövetelték, hogy arctalan projekt helyett épkézláb együttesként lépjenek a közönség elé. Gyorsan szerződtettek egy állandó MC-t (MC Jay J személyében), valamint két vonzó táncoslányt (Jo Millett - Lime akkori barátnője - volt az egyik, Kelly Overett, a későbbi Cappella-frontleány volt a másik), a kvintetté bővült csoport pedig egy tornádó erejével csapott le az Egyesült Királyság klubjaira. Az "On A Ragga Tip" a 1992 májusában került piacra és egy csapásra világhírűvé tette a duót.

Pedig kevés egyszerűbb szám akad nála. A primitív basszus/szintifutamok fölött tekergő halandzsaszöveg (Ay Ay, ba day, ba woddla day day/Gwan!) mégis olyan hipnotizáló erővel hat az egyszerű zenehallgatóra, hogy soha nem lesz képes kikergetni hallójárataiból, ha egyszer oda beette magát.

Vizuális kísérete sajnos nem ér fel a dal zsenialitásával. Az XL Recordings házirendezője, Russell Curtis kapta a megbízatást, és egy hamisíthatalanul 92-es rave-klipet készített, aminek ugyan sikerült kimerevítenie a tipikus rave-hangulatot, de ma már csak mosolyt tud fakasztani.

"Történet" nincs, a nyitó képsorok a hajnali London belvárosát mutatják, majd a kamera gyorsan áttér az SL2 tagjaira, a megszállottan táncoló Jo/Kelly kettősre, a háttérben sejtelmesen somolygó "értelmi szerzőkre", valamint a halandzsaszöveg eredeti előadójára, a valaha szebb napokat látott reggae-MC Jah Screechy-re. Az "Ay Ay.." szakasz ugyanis hangminta, csakhogy Slipmatték vették a fáradságot és előkerítették az eredeti előadót, aki rendesen kapott jogdíjat, ráadásul felléptették magukkal is, így mindenki a lehető legjobban járt. Hogy valami azért mégis történjen a klipben, a rendező egy-két gyengécske trükköt vet be térkép-grafikákkal, utcai taxizásos képekkel, lerobbant, telegraffitizett házfalakkal, de a gettó-hangulat valahogy nem igazán illik ehhez a már-már mániákusan vidám dalhoz...

 

Az "On A Ragga Tip" óriási siker lett, az egész oldskool-rave szcéna legnagyobb slágerévé vált, mivel a British National Chart 2. helyezéséig fel tudta magát küzdeni, a dance-listán pedig 2 hétig tanyázott a legmagasabb fokon, a top 5-ben pedig további nyolc (!) hétig tudott megmaradni.

Slipmatt és Lime egészen 1992novemberéig várt a folytatással, az ekkor kiadott "Way In My Brain" (egy korai számuk remixelt változata szintén reggae-hangmintára építve), mai füllel hallgatva bizony túltesz még az "On A Ragga Tip"-en is, azonban akkor halványabban muzsikált a listákon, az SL2 pedig hosszú-hosszú évekre eltűnt a köztudatból, jelenleg is csak alkalmi jelleggel vállalnak fellépéseket (immár hármasban Jay J-vel, mivel Jo Millett és Kelly Overett főállású anyuka lett időközben).

Aki szeretné megvásárolni az "On A Ragga Tip" klipjét, az megteheti, mivel kiadták egy 1992 decemberében megjelent klipválogatáson (XL Recordings: The Video Chapter) ez azonban már 1993 elejére  hiánycikké vált, így meglehetősen nehézkes a felkutatása. A YouTube azonban kiváló alternatívát nyújt, egészen jó minőségű kópiák is felkerültek ebből a lassan 17 éves gyöngyszemből...

Szerző: Kepkocka  2009.01.15. 17:13 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zenelokepkockak.blog.hu/api/trackback/id/tr18879979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása