Egy méltatlanul elfeledett klip a grunge mestereitől.

Abban ugye nincs vita, hogy a grunge-mozgalom kilencvenes évek elején dúsan zöldellő lombkoronájából mára igazából csak a Pearl Jam maradt továbbra is virágzóképes formában, a többiek önszántukból, esetleg kényszerből vagy lehulltak, vagy a különféle zenei viharok tépázták meg őket. De A Pearl Jam maradt. Szerintem azért, mert nem hunyászkodtak meg senki és semmi előtt, azt tették, amit tudtak, zenéltek. Leszarták nagy ívben az MTV-t, a jegyirodákat, a kiadójukat, midenkit. Csak a közönséget nem és ezt ők mind a mai napig tartó bizalommal hálálták meg (a 'rajongás' szót direkt nem használom, a PJ nem az a tipikus 'rajongós' zenekar).

A legszélesebb publikum azonban mind a mai napig egylemezes és háromslágeres zenekarnak tartja az ötösfogatot, egyszerűen azért, mert komolyabb médiafelhajtás egyes egyedül az 1991-ben megjelent 'Ten' című debütáló albumuk körül volt, erről másoltak ki kislemezeket (volt ugyan kislemezük később is, de azokat direkt úgy készítették el, hogy ne kerülhessenek fel a slágerlistákra), és ezekhez készítettek videókat is.

Alive, Even Flow, Jeremy. Így szólt a PJ-slágertrojka, sokan emlékszünk még rá. Arra viszont már jóval kevesebben, hogy e trojka után csendben kullogott egy negyedik szánhúzó is, aki nem akarta, de nem is tudta felvenni a versenyt a többiekkel, ez pedig az 'Oceans' volt.

Hogy mi vette rá az Epic Records menedzsmentjét, hogy promotálják ezt a 2:41 hosszú, lassan hömpölygő, a legkevésbé sem slágeres számot, nem tudni. Voltak egyébként spekulációk egy negyedik single, de mindenki a 'Black' című mesterien felépített, megrázó szerzeményt várta, Eddie Vedder pedig kijelentette, hogy inkább fog fénymásológépen szörfözni Long Beach-en, minthogy engedje a 'Black'-et kislemezként kiadni. Aztán mégiscsak lett negyedik kislemez, a 'Black' helyett az 'Oceans', az USA-ban nem is merték piacra dobni, annyira biztos volt a bukás, maradt Európa és Ausztrália. Itt is bukott ugyan (észre sem vették, slágerlistát sohasem látott), de valami nyomot azért hagyott, leginkább a klipjének köszönhetően.

Josh Taft jegyzi ezt a klipet, ő rendezte korábban az 'Even Flow' koncertvideóját is. Az Epic minimális büdzsét szánt erre a 'púp-a-háton' videóra, de ez a végeredményen szerencsére egyáltalán nem látszik.

Best-magazinba illő a klip storyboardja: a Pearl Jam tagok hawaii-i vakációján készült felvételek keverednek koncert-anyagokkal. Az elkészült mű azonban ennél jóval kedvezőbb képet mutat. Először is: a klip fekete-fehérben készült, ami a Best-színvonalat már élből felülmúlja. Másodszor: lehet, hogy nyaraláson készültek a felvételek, de a dal elszállós, himnikus hangzása és baljóslatú harmóniái a képi anyagot is hasonló irányba terelik. Az egész 2:41 nem más, mint egy nagy feszültség, ami csak az utolsó pár képkocka hullámzásával oldódik.

A képek látszólag idilliek: szörfösök, gyerekek, ugrálás, sétarepülés, frizbizés, stb. De a ki nem mondott feszültség, a túlontúl kimunkált fényképezés és a félelmetes szögekből készített, lassítva játszott felvételek mind-mind azt sugallják, hogy valami nincs rendben. Végig azt várjuk, hogy mikor csap be a ménkü, mikor jelenik meg egy cápa, mikor jön egy előre nem látott óriási hullám...de nem jön egyik sem, az idill folytatódik és ez még inkább indukálja a néző belső elektromos töltését. Aztán a végén elcsendesül minden, a nap lenyugszik a látóhatáron, az óceán lassan hullámzik tovább, Taft megpróbálja lenyugtatni a nézőt. Alig három percbe besűríteni mindezt, nem kis teljesítmény, azt hiszem.

A klipet sokáig elfelejtették, aztán a 'Touring Band 2000' című DVD-n feltették az extrák közé, itt megtalálja, aki keresi.

Szerző: Kepkocka  2007.08.07. 09:56 1 komment

Címkék: 1993 josh oceans pearl jam taft

A bejegyzés trackback címe:

https://zenelokepkockak.blog.hu/api/trackback/id/tr64134200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chino 2008.06.28. 19:54:41

Hát igen. Sajnálom azoknak a lelki világát akik a PJ-t 3 slágeres egy albumos zenekarnak tartják. A 90-es évek legmeghatározóbb zenekara akiknek helye van a zenetörténelemben bárki bármit mond. Senki nem volt képes megmaradni abból a korszakból (halál, feloszlás... miatt)
Pearl Jam -et mindenkinek...
süti beállítások módosítása