A tündéri ragyogás után vissza a sötétségbe.

1991-ben a Metallica volt a legnagyobb a Heavy Metal/Hard Rock színtéren, még az előtt is, hogy kiadták volna a Fekete Albumot, de azután meg végképp.

1991 nyara voltaképpen erről a számról szólt, az MTV szénné játszotta, a kislemezből milliós példányszám kelt el (manapság azért nagyítóval kell keresni), a Metallica, mint olyan pedig végképp jelenséggé, mai divatos szóval branddé vált.

De azért kellett ez a klip is ahhoz, hogy az 'Enter Sandman' akkora sláger legyen, amekkora végül is lett. Wayne Ishamnak, a könyörtelen partiarc-rendezőnek (állítólag az ő klipforgatásai szoktak a legkeményebb alkoholcsatákba torkollni) jutott a nemes feladat, hogy az 'Álomember' amerikai meséjére épülő dalt valahogy fogyaszthatóvá tegye a tévénézők, és esetleg a metálzenétől is idegenkedő milliók számára. Ha már álom, akkor legyen álom, szólt a döntés.

Így is lett, az 'Enter Sandman' ugyanis azzal vívja ki a néző kitűntető figyelmét, hogy tényleg úgy épül fel, ahogy az álmok szoktak. Kezdődik egy szimpla alvás-bemutatással, még az alvás küszöbén lévő REM-szemmozgást is láthatjuk (valami csillogó felület), aztán hirtelen elkezdődik a sztori. Minden valamire való rémálom-klisét láthatunk, kezve a vízben fuldoklástól, a zuhanáson át a semmiből megjelenő kísérteties öregember-arcon keresztül egészen a kamionos üldözés-jelenetig, ráadásul ezek a jelenetek nem rendszeresen, hanem teljesen véletlenszerűen, néha ciklikus kikacsintással követik egymást, egyik sem következik a másikból, de azért mégis.

Egyes jelenetek újra és újra megismétlődnek (a zuhanásos rész a legjobban kivitelezett talán), de variálva, új elemekkel kiegészítve (először a semmibe zuhanunk, aztán az ágyra, ami a ködből bukkan elő).

Megjelenik maga az együttes is, de hasonlóan fényképezve. Egyszer láttam egy pár perces werkfilmet a forgatásról, az együtteses jeleneteket stroboszkóp-szerűen forgatták, hol bekapcsolták a kamerát, hol nem, az elkészült jeleneteket rétegesen egymásra tették, így készültek a jellegzetesen villódzó beállítások.

A klip hangulati csúcspontja egyértelműen a kamionos-üldözős jelenet.

 Ikonikus kép: adott egy ágy a semmi közepén, amifelé megindul egy hasonlóan a semmiből felbukkanó óriási kamion (valamilyen Peterbuilt típus, ha jól emlékszem). A főszereplő-fiú az utolsó percben veszi észre, felpattan, majd elügrik, megpördül párszor, de későn veszi észre, hogy mindvégig egy szakadék szélén volt - egy újabb zuhanás elkerülhetetlen.

Nagyon tetszik, hogy a klipnek nincs úgymond 'vége'. A szakadékos jelenet után a képek egyre zavarosabban követik egymást, aztán egyszer csak lassul a ritmus, az álomképek egyre lassabb egymásutánban következnek, míg végül csak egy ráncos öregember marad, aki végig ott lebzselt a klipben (kivéve a kamionos jelenetet). Az ő képe még azután is felvillan véletlenszerűen, miután a zene már régen elhallgatott.

Mivel a stroboszkopikus fények használata a kelleténél többre és erősebbre sikerült a klipben, a rendezőnek nem sokkal a bemutatót követően kellett készítenie egy második változatot is, amely kevesebb kockázatot jelent az epileptikus betegek számára. Ebben a verzióban Isham a történetre koncentrál, a zenekaros jeleneteket szinte teljesen kivágta, ám a zene-kép ritmikára már jóval kevésbé ügyelt, szétesett, zavaros lett ez a változat. Az MTV hol ezt, hol a stroboszkóposabb verziót játssza mind a mai napig, bár a 'veszélyesebb' vágás kissé elterjedtebb. (sajna ehhez a verzióhoz nincsen link.)

A villogós változat kapható hivatalosan is, a tavaly megjelent 'The Videos 1989-2004' c. DVD-n lehet megtalálni.